Üzleties érdekválság: Blackberry

Csatornablues?

Ez a tanulság látszik ki abból, ahogyan pár éve még ez a cég volt Amerika fejlettségének egyik ikonja, mára azonban egy rossz politikával filléressé változott vesztessé vált.

Aki a fogyasztói szokásokat akarja lajstromozni, és nem egy több lábon álló, szinte a mindennapokban is nélkülőzhetelen multi, ne akarjon olyan üzenetet hagyni a fogyasztóknál, ami önmagában érdekeltség nélkül érthetetlen, annak valós előnye élből megkérdőjelezhető, ezért tulajdonképp felesleges.

A fogyasztó dönti el mit választ, amiben ugyan nagy szerepe van a népszerűségnek, a mobilitásnak, de egy saját döntések végett korlátozódott kilátásokkal rendelkező vállalatnak nem biztos, hogy a piac rugalmatlanságára, a korábban bedőlt és felvásárolt versenytársak kaszájának pszihológiai hatására kell támaszkodnia.

A kemény szavak mögött, amennyiben nem teljesen egyértelmű, egy magát spártai szigorral vezérlő vállalatot kell látnunk, aki a rohamléptekkel loholó fejlődés farkára tudott olykor rálépni, visszább vetni azt akár a maga módján, és ez a mementó nem állszerénység, mert aki képes viszonylag megcsonkolt anyagi érdekeit is félretéve várni, annak lehetett volna még valami a tarsolyában.
 

Kinek mire van szüksége?

Az egész értelme legyen az, hogy az eszeveszett fejlődés nem feltétel nélkül hoz jobbat egy stagnáló, de számos opcióval rendelkező kisebb mérvű, de éppen ezért józanabb kilátásokat felcímkéző haladással.

A cég egyetlen rossz opciója, hogy nem Amerikai, ezért nem is élvezhetett a döntéseiben feltétlen bizalmat.

Az egyetlen elkövetett hiba, ami felróható lenne, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy a cég az utóbbi időben nem foglalkozott azzal, hogy a pórnépnek megfeleljen, nem vette számításba, hogy többen vannak azok a potenciális ügyfelek, akik népszerűség alapján választanak és egyáltalán nem akarnak kitűnni egy kütyüvé avanzsált valamivel, aminek egyetlen védjegye, hogy biztosan, környezettudatosan tervezi a jövőjét, pláne ilyen kis piacon, mint amilyen itthon, Magyarországon is van. 

Kategóriák: