Tartás az érték felé - "À la carte"

Vannak olyan helyzetek, helyek az világon, ahol, nem egyéni döntés kérdése, hogy milyen megítélés alá esik. Mégsem csúszunk be vele a gödör mélyére. Aljára.

Az, hogy a megoldáshoz vidámság, pozitív szemlélet, vagy bármi kiugró extra elméleti dolog szükséges, óriási nagy baromság. Ez annak való, aki hozzá sem szagol a dolgok miértjéhez, szóval az ő dolga végső soron jóval nehezebb, mint azé, aki minden ízében beletappancsol a dolgokba, mert azt tudja egyedüliként, hogy neki ez kell.
Kell, mert nem oktatták rá, plusz azért, mert ösztönös a dolog, fel sem adja, ha sor kerül rá. Mert nincs mit feladjon magából. A súlyosnak van egy kezdőpontja és kész. A könnyebbiknek meg végpontjai vannak. Persze, ahogy egyre több és több van ebből, annál józanabbul látja be, hogy mit és miért is kell feladnia, hogy úgymond feljebb jusson.
Szóval valahol a világ végén. Olyan helyeken, ahol régi PC-ken zötyögve nyomják az internetet, mert nincs jobb. Vagy semmi nincs. Mert a szamár hátán érkezik a wifi elbaszott mód a faluba egy héten egyszer.
Nem minden tákolt járgány autóbomba. Ez annak szól, aki hinné. A boldogsághoz elég a kevés is. Azért így, mert nem a kevés pénzről, vagy a roskatag verdáról beszélünk. Az ilyesminek funkciója van, segít valamiben. A pénz is segít, mondjuk a túlélésben, ha mást nem. Úgy van ez, hogy akinek nincs, az megoldja, hogy legyen másképp.
A szögre tegyük az idézőjelet, mert attól, hogy a jólétben minden alá van már húzva, meg bőségesen kiemelve, ilyen-olyan színekkel nekünk még nem kell alája vetkőznünk a nagy melegben, csak mert van. Van pénz, van minőség, van minden.
Talán néhány fontos hanglejtésből nem kéne árucikket csinálni, mert az ilyesmi nem kiállítási tárgy, nem mutiba készült. Jókora mélyütés, ha valaki ormótlanul ebben hisz.

Szóval a riposzt. Hogyan és miért? Elmúlt már, vagy még kendőződik csak. Hull a lepel? Jó az, hogy a dolgokat még idejében ráérünk koncolni. Ténylegesen valahogy szegénységében az ember magát igen-igen nehezen sajnálja meg, akkor is csak azért, mert jobbat lát, mint amije van. Szóval a sajnálat és az önsajnálat valóban külön fával rendelkező fogalom. Nem feküdnék alá, hogy miért is.
Az idejét sem tudom már, hogy mikor láttam igazán valóban posztolható törvényen kívülit, mert ilyen-olyan mód valamihez mindegyik tarthatta volna magát. A látszaton túl a valóság az, hogy az összes embernek van egy közös pontja, ahol érintkezhet, kapcsolatba léphet másokkal. Másik emberekkel. Sírva nevetve keseregjünk rajta, mert ez így van. Még nem ért el a kabrióm hátsó sarka, hiába minden?! A fene vigye el, a bizodalmam abban van, hogy majd el fog és meglátod. Milyen piros. Milyen szép!
Vénségére mindenki megkopik kissé, viszont rácsodálkozni a dolgokra még rá lehet! Mivel ez egy magazin és itt magázódni kell még két mássalhangzó után is, ezért nem lopom a napot, azt mondom, (hogy) ültess fát. A két kezeddel. Azért mert kell. Kell a légkörnek, punktum. Kitérővé ennyit, s ha nem érted, majd fogod. Gyere rám, az benne a varázslat, ne pedig az idegeimen táncolj, mert ilyen is van, létezik. A hangulatkeltés látszata ellen egy görcsös fabábú, hogy lásd, komoly dologról van szó. Hisz a deres kutya a télben muris látvány.

Van egy olyan mondjuk úgy, hogy emberi momentum, ami manapság innen otthonról és a világból is nagyon hiányzik. Mentsen meg az isten, mert nem miattad... Ez pedig konyhanyelven - emberanyag vagy, alád fekszek -, egy olyan keverék, mivel a puszta józan eszünkkel a nem passzra álló dolgokat űzzük el. Nem a bizalom. Emberség? Nem. Tartás? Nem. A józan megítélés. A tartás az érték felé. Az a bizonyos görbe tükör. A szenv. A válaszadás

lehetőségének sokszínű volta. Az egészséges éntudat. Az égbe magasztalás, magasztalhatóság, a közös nézőpont a lázadás kitörésének eshetősége nélkül. Ki ellen harcolunk? Mégis, sokakban felmerülhet a kérdés? Magunk ellen? Mert jóformán belül mosolygunk, kívül meg válaszokat vadászunk, mint a réten a kislányok.
Kívülről szemlélve orrba-szájba keressük egymást égen földön, de nem találunk mást, csak magunkat. Magunkra lelünk, de nem tesszük fel a kérdést, hogy ki által lettünk azok, akik? Kiktől lettünk ilyenné? Melléknévvé az alanyokkal és tárgyal állítmánnyal telefűzögetett mondatainkban.
Ja, a Crossover world, ez nagy segítség lehet. Egy bonyolult struktúrában a szánka toljuk a pampafüvet. A taszajtós lendület lehetetlenségein túl, átlátjuk a rengeteget. Nem engedtelek a hátam mögé, a bizodalmamba azzal a gondolattal, hogy nem rúgsz majd meg onnan. Ha belém rúgnál az fájna, de ordenáré módon. Ez az, amiről szó sem lehet. Egy jó nagy "csak", és itt a szögről az idézőjelet ezennel leveszem. Meglepő nemde, hogy a nyelvi hangsúly milyensége szájba vágáskor és nem a szájbarágáskor jön elő? A kérdés szóval, hogy milyenek is vagyunk valójában? Mind különbözőek, de "À la carte" kulturálisan, érdeklődés, ha lehet, kor szerint, nemben, társadalmi helyzetben, tulajdonságainkban és erényeinkben is. Bonyolódik a dolog, mert akinek erényből több vagy kevesebb adatott, az különbséget
jelentene, szóval, üssük ezt el a különbözőség és a hely szelleme szerint. A hely szelleme olykor semmit nem kíván, csak türelmet. Máshol viszont minden van, csak az nem. Ebben a minutumban van szükség arra a bizonyos mementóra, de nagyon. Mindez addig lészen, míg mi odáig el nem megyünk, de nem ám csak ímmel-ámmal.

E lehetőség kezdet, a cél, pedig amiért mindnyájan a legkevésbé sem nyavalyognánk, öreg és fiatal egyaránt, a béke. A belső béke. A rendezetten zizegő élet rovásának békéje. Nála van a kulcs. A harmónia az, ami hiányzik végső soron. Ne menjünk reproduktív gondolatokba. Annak motívuma, mintája és lenyomata van. Ilyenkor meg az nem segít. Menjünk inkább eléje. Manapság ezt úgy mondjuk, hogy élből kanyarítsuk le a darabot. De vissza a gyökerekhez egy szóra. Olykor a türelem is egy tett. Nem is akármilyen, hisz van ki égen földön keres, és semmit nem talál, de van az, aki miatt nem talált semmit. Szóval frissességébe bele a harmat,
permeteztünk szénport, de az, ami megmozdult, illetve ami mindenek végén nem mozdult meg, egy nagy kérdéssé vált által a széles világon az idegenek fejében.
Gondozott főgyökér, és a tudat másoknak, azoknak, akik jelen esetben idegenek, tehát mindenki másnak, hogy ha növényt nevelnek és fát ültetnek, azzal csak jóra váltják egy harmonizálni vágyó világ képének elképzelését. Vagyis az elképzelést, amitől működni fog mindez.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: