Normális esetben nem kell a "köll"

Valójában elveszítettük a valósággal a kapcsolatot. Nincs meg az se. Minek is nevezik azt, mikor az egész tér kong az ürességtől, és az egészet is csak a régen volt ellentétek tartják össze? Itt-ott egy kisebb-nagyobb fűződő érdek. A helyes megnevezés "Az akadály". Ez lenne az. De mi is a lényeg?

Az, hogy megüresedett torzóinkra próbálunk kivénhedt emlékeket ráhúzni. Mindezt a dolgot és pedig nagy általánosságban tesszük. Csináljuk, mert muszáj. Borzalom ez a csend, ez a síri és sötét csend. A világ a szemünk előtt él, azonban nem azt akarja, hogy legyünk a részese, sem azt, hogy törődnünk kelljen vele, viszont szeretné azt, hogy értsük meg a szempontjait. Főként, de legalább azokat. Ez egyfajta lényközpontúság, tehát arccal fordulva az élő felé a holtsávok zűrzavarral terhelt futtatása helyett. Még pár ilyen pörgő-forgó izé? Minek is. Ebből elég egy is, az igazi.

Roppant mód szórakoztató, mégis ennél mondhat többet. Beszélhet mirólunk meg másokról, meg arról, hogy hogy is viszonyulunk mi ehhez az egész két, mondjuk úgy elemhez.

Magunkhoz és a körülöttünk lévő világhoz, ami szeretne kapcsolatot teremteni velünk. Öröm és bánat, na és az egyet értés.

A hatást, a ráhatást, az illúziókeltést mindenki szereti. Nem mi vagyunk azok, akik békatalppal traccsolnak végig a boltban, hogy a figyelmet felkeltsék. Nem mi vagyunk azok sem, akik mindezt sokkosan értetlenkedve nézik, szóval az egész határ egy kövön csiszolt borzalom.

Meg van-e, mikor valamire régen nagyon vártunk és valóban, már nem is reméltük, egyszer csak bekövetkezik magától értetődő módon? Van-e olyan a maga helyességével a zsákunkban, amivel indokolható a vágyott dolgaink kusza félredobálása?!

A kérdés csak kérdést szül és megrökönyödést. Állott hangon üvöltve az asztalt verni mégis jobb megoldást, ha nem a legjobb, mint csendben nézni, ahogy mindenestül az egész addigi fáradozásunk valahol kárba vész, megszűnik, elsorvad, megbukik. Tövére hullik, mint a halott növény.

Mondjuk vegyük az "l" betűt. Az nem csak egy betű, hanem egy hang is. Önálló jelentéstartalma, de még használata is lehetséges. Normális esetben szabadon és felelősségünk teljes tudtában alkalmazható, használható mondjuk bármire. Olyan mint az "r", vagy a többi betű.

Mi a francról szólnak hát ezek az elmélkedések? Arról, hogy rágó helyett folttal tapasszunk foltot, a vizet vételezésekor pedig nem mi fakasztjuk, azt úgy vesszük. Ugyanakkor vert helyzetben is lehet almát ropogtatni, amennyiben érdekünk fűződik hozzá. Lehet egy csomó minden mást csinálni. Az idő magától múlik, nem kell segíteni rajta.

A folyó is magától folyik a medrében, főleg mert van rá lehetősége, így alakította ő saját magát. Mindenféle törvény hatására így lett. Borzasztóan egyszerű.

Hogy ismerhessük a dolgokat, egyáltalán nem kell rajongani is értük. Sőt, utálkozhatunk is feléjük, ha ennél több figyelemmel nem vagyunk hajlandóak lenni irántuk. Az ártalomról és a károkozásról viszont érdemben nem feledkezhet meg senki, nincs olyan a világon, aki ezt büntetlenül megtehetné. A következményeket, ha fél szemünket csukva is tartottuk, nem lehet elfelejteni sem hátrahagyni. Nézzük meg a cső másik végét...

Nekem a saját súlyom a belső határok között van tartva, érthetőbben fogalmazva, nincsenek előre megfogalmazott kihágások sem csak úgy és sem prezentációképpen előre megírva. Egy fantasztikum, fantazma, érdekes dolog amennyiben ez így látszik. A hangsúly elvesztése a legszerencsétlenebb dolog, ami széles-e világon nagy törekvéseinkben történhet. Az mond el mindent ugyanis. Ha őrizve volt, de nincs meg, és mégsem elegendő az energiánk magunktól feltámasztani, akkor kérjünk meg mást vagy itt és most hunyjuk le a szemünket elfelé.

Nagyon is sajnos és a legkevésbé sem érdem, hogy van mi telítődik és épp tartunk elfelé, viszont van ennek egy árnyalt, jobb oldala, ami kissé emberibbé teheti az egész dolgot. A közben elmúló türelmesség, félkészen otthagyott vak bizalom jön menekülve visszafelé. Segítségével fordít hátat a jégcsapra fagyott fortyogásnak évezredek óta boldog és
boldogtalan. Röviden mindenki, aki él és akiknek valami valaha akár egy kicsit is volt fontos.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: