Nem szentírás a lejtőn lefelé guruló hordó esete

Elfogytak a bankok. De mire ez a ködösítés? Megint nem rólunk, hanem az intézményesítés mikéntjéről van szó.

Hogyan fogjuk megtenni, mit fogunk tudni eltenni zsebre magunknak belőle. A végén maradhat-e, mert maradhatna az az összeg, pénzösszeg, jómód, amit vele megneszeltünk. Feltételezés és szándék tisztán. Tiszta, mint a tó vize ez. Nem, nem kell tovább ripacskodni, ez már a miénk. A tulajdonunkba került. A sajátunkba, ami eddig ilyen nem volt. Nem volt ilyen, ezért fogadható el a zárszó, miszerint minekünk a sajátunkként az egy érdemleges tulajdon. Földre hordjuk a töltést, aztán pedig bevetjük a maggal. Kerítést emelünk és várjuk a csodát. Nem szentírás a lejtőn lefelé guruló hordó esete, az fizika.
Ízlés dolga, de nézzünk utána. Hagyományőrzés, gazdagon fűszerezett feltéttel. Van is az az ízvilág és harmónia. Ki ne törjön, mert akképpen ha bennmaradna, kedvesebb is, ha otthon marad.
Ez szóval egy ilyen rege. Annak a regéje, hogy hogyan mennénk tönkre úgy, mint mások is már százszor meg ezerszer.
Lenyúltuk amit tudtunk, vittük mosolygósan, de ez az egész nem valami időtálló. A végére a pont az. Semmi sem marad. Sem rejtegetett érték, sem önállóan lábra állni képes mementó.

Szobrokkal emléket állítunk. A maradék a tányéron jelzi, hogy elég volt. Jól laktunk, nem kérünk többet. Hol a tányér, hol az étel. Ott lehet, ahol készítik, attól bizony nem túl messze.

Igét hirdetek, közben nyerészkedem rajta. Van, volt, lesz, lett. Mindezt a haladás, a jobb megértés, a mutatót a megfelelő irányba taszító békesség érdekében, mert az jobb. Kritikus tömeg, ami nem a művek kritikusa.

Rovatok:

Címkék:

Kategóriák:

Forrás: