Ne rajzolj angyalt, ha nincs karácsony - Avagy "hogyan találj rá önmagadra"

Több, mint valószínű, hogy bizonyos értelemben nehéz témába kezdünk, mikor azt próbáljuk kitalálni, hogy mit is vessünk papírra.

A legegyszerűbb dolgokban könnyebb értéket találni. Azaz, hogy mit is fessünk, rajzoljuk. A központi kép, hogy a nekünk tetsző dolgokat rajzoljuk, mert az központi helyet foglal el az agyunkban az adott időpillanatban. Az a lényeg, hogy mit és hogyan. Szóval az a pillanat lesz fontos, amit azzá szeretnénk tenni.

Körbevesznek minket a berendezési tárgyaink. A kedvünket befolyásolja a szoba hangulata. Egy szék, egy asztal, és más dolgok is. Ez tehát a megszokott környezet, amiből végső soron ki szeretnénk lépni, mikor eléggé inspirálva érezzük magunkat. Ez az inspiráció lehet a frusztráltság is, hisz mondjuk, hogy ok, szép és jó minden, de akkor most hogyan tovább? Rajzoljuk le a széket, fessük le a kedvenc bögrénket egy lapra? Ha nem, és innovatív tevékenységet folytatunk, akkor vegyünk egy valamilyen, és akár saját grafikával ellátott bögrét magunknak az interneten bárhol.

Mi most itt, ebben a percben továbblépni szeretnénk, utazni, ha úgy tetszik. Vagy úgy, hogy nyakunkba vesszük az egész lakást, házat, vagy egy szál egyedül.

Adódott a lehetőség, és nyílt egy új ablak a világra, a mögé szeretnénk betekinteni mi magunk.

Gyakorlásképp igenis rajzoljunk berendezési tárgyakat, mert ezek a dolgok a fikción túl érdekesek, viszont ha tapasztalatokra, új dolgok megismerésére vágyunk, ez nem lesz elég, tehát túl kell lendülnünk a saját sémáink okozta megnyugtató érzésen, és ki kell lépnünk a való életbe, oda, ahonnét jöttünk. Tegyük fel a kérdést, hogy kik voltunk akkor, mikor még nem volt semmink! Semmiféle vértes tudás, semmiféle napjainkra levet eresztett pozíció, ami könnyebbé teszi a boldogulásunkat. Látni fogjuk, hogy az élet legalább ugyanolyan nehéz, vagy nehezebb számunkra, mint akkor volt. Hogy miért?! Nem azért, mert többet tudunk és ez a tudás mára már sok nekünk azzal a szemmel, hanem azért, mert bizonyos értelemben elhagytuk magunkat azért, hogy minden meglegyen, ami körülvesz mostanra bennünket.

Pedig ugyanolyan szomorúak és kegyetlenül önkritikusak vagyunk, mint akkor. Viszont most akkor mi van? Miért nehezebb beletenyerelni az egészbe, mint akkor?!

Ezek azok a kérdések, amik visszafordítanak bennünket, és a további lét hajszolása helyett fontosabb dolgokra reflektálnak öregségünkre.

Azt lehetne mondani, hogy ami körülvesz bennünket, az meghatároz. A gondolatainkat, és hogy milyenek is vagyunk a valóságban. Ha körülvesz bennünket az erdő és szép környezetben vagyunk, idővel tisztelni fogjuk a természetet, és kevésbé leszünk harsányabbak, érzékenyebbek vele. Mondhatni elhagyjuk a részletek vegzálását és egészében éljük át a hangulatot.

Ha viszont sok ember között, nehézségekkel küzdve, egymás sarkát taposva élünk napról-napra, már egyetlen szál fa, egy kiskert is felüdülést fog okozni. Az emberi természet ilyen, és ha ezt feldolgozzuk valamiképp, ismét inkább a részletekbe vesznénk az egyre nagyobb és monumentálisabb magyarázatok kergetése helyett.

Ne legyünk rest felfedezni ismét magunkat. Ez a keret, az az új nézőpont, amit valljuk is be gyorsan, nem hétköznapi, hogy ismét fel kellett fedeznünk a dolog szélsőségesen jó és szélsőségesen rossz értelme közti újfent értelemben.

Lehetünk idegesek, de inkább azért, hogy már tudjuk, hogy azért voltunk idegesek, mert úgy éreztük, jogtalanul idegeskedtünk. Nem hiába, hogy ez a fordulópontja mindennek. Ez egyfajta felvilágosodás, amit az élet okozott. Ezt a pofont szívesen nem csak apró gyermekként, sihederként, hanem egy lógó orrú felnőttként is megkapnánk. Ennek viszont nem a hangsúlyok közti egyensúlyozás külső dicsérete, dicséretének egyáltalábani elfogadásának képességének az öröme a módja, hanem hogy tudjuk azt, hogy mindig van egyel tovább, akkor is, ha azt érezzük, célhoz érkeztünk.

Nincs egy csomópont és nincs egy végcél az életben, ami mindent felboríthatna. Ez a legjobb kezdőpont. Szintúgy alsó hangon és megint bármelyik felső, szoprán énekben. Kezdhetünk bármit. Nem is olyan egyszerű, amit magunknak választottunk, szóval a hely és az idő, ahová az élet minket sodor, mindig összhangban van nagyjából a képességeinkkel.

Vannak a szerencsések és a kevésbé szerencsések, viszont mindkettővel megeshet ugyanaz a probléma. Bekövetkezhet ugyanaz az értetlen helyzet.

Ne habozzunk tisztelni egymást, és maradéktalanul elfogadni, ami körülvesz bennünket, mert abban van a megoldás kulcsa. Hogy a legjobb tudásunk és a képességeink szerint mindig ugyanoda lyukadunk ki, és ezzel nem tudunk vakon, csakis következetesen harcolni. Röviden összefoglalva, ha már ezen a módon irányba állítottuk magunkat, vegyük is elő a rajzeszközöket, vagy tűpárnát és bármit, ami kell, mert valamibe kezdeni ekkor van és volt mindig is a legjobb, legmegfelelőbb pillanat.

Az élet néha csalóka dolgokat művel.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: