Ne filozofáljál, hisz körbe tartozunk, de a döntés mindenben akkor is a tied

Az élet útja kacskaringós, és még van, hogy a köpet is jóízű. Változnak az évszakok, múlnak az évek egyre jobban.

Néha nem marad semmi, ami maradásra bírna, menekülnénk onnan, ahol vagyunk. Néha vesztünk és veszítünk is egyúttal. Értéket, mértéket, józan gondolatokat, társakat, pénzt, kapcsolatok dőlnek össze, felejtődnek el addig fontosnak vélt dolgok, pusztulnak azok a dolgok, amikre építettük egész addigi életünket, helyeztük rájuk egykor felfogásunk alapjait.

Semmivé lett dolgok, amik azért is hiányoznak, mert előtte nélkülük elképzelhetetlen volt az élet, és mintha ezek a dolgok valahogy a tiszteletben is szerepet játszottak volna, abban, hogy ne csússzunk vissza a kezdőpontra, azokhoz a kezdetekhez, melyektől annyira megszabadultunk volna.
Egy azonos időben nem mindenki veszít, csak ha nagy dolgokról van szó, de akkor is vannak igazi nyertesek, mázlista szerencse fiai, azok, akik ebből hagyományt teremtenek, értéket kreálnak, hogy maradjon meg a jó ebből az utókor számára. Avagy a jó, és mikor megkopna már az emlékezet. Ez egy önmagát újra és újra feltámasztó folyamat, nem maradhat el éppen ezért sem akkor, mikor egészen más dolgunk akad, és akkor sem, ha már belejöttünk. A vesztest is megilleti bizonyos szerepkör ebben az egészben. Méltányos vagy méltánytalan ebben a globalizálódó világban már csak azért sem mindegy mert valaha egyenlőekként együtt, jóllehet külön-külön, de elhittük, hogy közösek az érdekeink és a cél is közös. Erre nem lehet ráfaragni, sem rájátszani, a puszta tények ezek.
A szükség nagy ura, a szűkös helyzetben megmaradó lehetőségek olyanok, mint az a kinyilvánításra termett momentum, amit az ösztön a hasonlatosság elvén, az erő törvényétől fogva megragadna, vagyis amennyit sikerül neki megszereznie.
Időnként néhány fogalom erősebben él a fejünkben, majd miután elgyengült, és majdhogynem egyenesen elveszettnek látszik az egész már, nem is figyelünk oda.
Így válik a legnagyobb ellenségünkké az, amit egykor mi másokkal együtt a legnagyobb egyetértésben teremtettünk, ráadás, hogy megélhettük közben a mások
fedhetetlenségét, láthattuk a gondolataik tiszta igazát, és értettük azt, hogy mi miért történhetett meg.
Hogy erről szó lehet, már az is egy lehetőség volna, ez egyáltalán nem egy olyan magától értetődő dolog, mint amilyennek elsőre és másodjára is látszik a mi kis kuckónkból nézve, de a tort nem ezért kell megülni. Egy sor nem csak rémesnek látszó dolog, amiknél nem az a kérdés, hogy egyáltalán állunk-e hozzájuk, hanem hogy mikor jönnek el, és majd hogy hogyan fogadjuk azokat. Tehát miből neked ma semmi nem kellett, holnapra lehet, hogy az válik majd legnagyobb szükségeddé, és a végére ezzel a folyamat lezártnak is tekinthető, és a kör bezárul. Ezzel együtt nem az a kérdés, hogy min, hanem, hogy hogyan munkálkodjál te is, és én is.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: