Művészetek és klíma

A kultúra egyik fontos eszköze, ahol a különbségek kiélezését, a kevésbé látható háttérinformációk létét hangsúlyra helyezi otthon, vagy egy szürke, látszólag unalmas és semmitmondó irodában, munkahelyen, vagy bárhol máshol.

Az egész emberi lét folyamán új csatornák kialakulásában fontos szerepet játszó tényező.

A körforgásba könnyű belefeledkezni, lehet az bármennyire is kimerítően tartalmas.
Teremtsünk meg bármit, bármilyen módon, ha azt a saját művészetünk kiteljesedésének gondoljuk, az valóban az is lesz.

tekintet

Reálisan gondolkozva nem jelent azonnali teljes átalakulást, változást egy sikeresen kifejezett gondolat, de az attól még iránymutató lehet, kezdetben is.
A javunkra elmondható, hogy ezzel elismerjük a bennünk, mint emberben lévő képességet, ami a változás
szolgálatába azzal a vehemenciával veti bele magát, ahogyan a gondolat megszületett.

A történeti korokban különböző művészeti korok, formák, és elnevezések születtek, ami a mai embernek ad többletinformációt a múltról és a jelen korok viszonyairól is. Ez egy változó világ, ahol az alkotás és a művésze azonos mértékben részese a folyamatoknak úgy is mint annak szülő vagy egyéb eleme.

Az eszközkészlet és a lehetőségek kiszélesedtek, de mindez csakis hozzátesz egy élőbb, szélesebb belső mozgástér létezéséhez.

Sok ember válik ennek aktív részesévé, és ezzel fiatal, magas fordulatszámon működő közösségekben töltik el idejüket.
Szükség van arra, hogy nyitott szemmel járjuk a világot, ami önmagában nagy feladatot és önismeretet, ezzel eggyüttvéve eddig ilyen mértékben kevésbé tapasztalt tanulási folyamatot idézve meg körülöttünk és bennünk is.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: