Kötelező a kungfu az egyik kínai tartomány iskoláiban

A 79 milliós kelet-kínai tartomány tanulói mostantól egy szélesebb, egészséges életmódra nevelő kampány keretein belül sajátíthatják el a kínai harcművészet fogásait, a gimnasztika és az atlétika mellett. A tartományi vezetés véleménye szerint a kungfut nem csupán a mozgás miatt választották a tantervbe, az a kínai kultúrában és történelemben betöltött szerepe nyomán is fontos.

   A terv kivitelezése ugyanakkor komoly akadályokba ütközhet, a tartományban ugyanis nincs elegendő kungfuoktató. Az előbbi problémát a testneveléstanárok képzésével próbálja megoldani a helyi kormány, őket harcművésztáborokban képeznék ki az oktatók. A kungfuoktatást a szülők többsége kedvezően fogadta, egy részük ugyanakkor ellenzi a tervet, mondván a harcművészet tanulása során akár komolyan is megsérülhetnek a gyerekek.
   Az aktívabb élet hirdetésére az elmúlt években országszerte indultak kezdeményezések. A sportért felelős kormányhivatal egy tavalyi jelentése szerint a kínai fiatalok nem mozognak eleget, az elhízottak aránya évről évre nő. A hivatalos statisztikák szerint a kínai városokban ma a 8 és 12 év közötti fiatalok 15 százaléka túlsúlyos, kövérnek további 8 százalékuk számít. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a 15 év feletti lakosság 38 százaléka túlsúlyos.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: