Kiönthető életfilozófia - A "mi"

Néha nagyon nehéz összeszedni magunkat. Egyrészt vannak kötelességeink, viszont ugyanakkor olyan dolgok is, amiket elvégezni csak azok kárára tudunk.

Tudjuk végezni, de az idő fogy és egyre kevesebb. Túlvállaltuk magunkat. A szó átvitt értelmében, vagyis mikor már odaadtuk mindenünket annak az egyféle dolognak, "áldoztunk az oltárán", de az eredmény nem ezzel azonos mértékű.
Csekélyke, kevesebb és kisebb a vártnál, továbbra meg gőzünk sincs hogyan kéne folytatni. Ez egy öngerjesztő folyamat, az erdő és a fája. Lehet, hogy elszámoltuk, túlszámítottuk magunkat, de lehet az is, hogy csak más eredményt vártunk. Valljuk be csalódni nem szégyen, a jövő hogy mit hozhat, még mindig fontos, fontosabb mint ezek a mini saját kis vállalkozások.
Szóval a kontroll a saját dolgaink felett. Az átláthatóság, élhetőség és az ezekből adódó helyes döntési képesség, és a külső hatások magunkon kívül helyezésének képessége, lehetősége. Ettől még helyeselhetünk nekünk tetsző, de befogadásra, magunkévá tételre már nem alkalmas dolgokat, ugyanúgy, ahogy el is ítélhetjük ezeket, de döntést is hozhatunk afelől, hogy mindezt a magunk közegén belül tesszük meg. Meg is tehetjük remélhetőleg büntetlenül és rossz érzések nélkül. Létrehoztunk egy láthatatlan vonalat, egy falat magunkban a külvilággal szemben, mert szeretnénk "élve" is látni a színét.
   Fontos, mert ebben benne vagyunk mi magunk, tehát ki nem adható, áruba nem bocsájtható, sőt az állam és a rendszer is ezt joggal védi és kötelezettségre hív ezzel kapcsolatban. A dolog tétje tehát nem kicsi. Az mindenkinek egy vizsga, egy személyes jeggyel nem osztályozott tanúságtétele, hogy ebben mennyire képes boldogulni. Ezek a momentumok nem legyőzhetőek sehol. Nem felismerni, hanem megismerni kell őket.
Mi a valóság? Tulajdonképpen, hogy ez nem mindig van így. Az ezzel arányos, hogy mennyire vagyunk ráutalva arra, hogy bíznunk kelljen másban, de ezt is jog védi, hiszen a létünk jogán nem lehetünk kiszolgáltatva valamiféle védelem nélkül senkinek, semminek, sehol és semmikor. Félreértések adódhatnak, lehetnek, de élőlény nincs, akit helyesen félre lehetne érteni annyira, hogy a végén már senki ne ismerje fel. Persze, mint mindig, van egy ideális kép, és emellett meg van a valóság, tehát van az, hogy úgy érezzük, hogy minekünk ez most nem éri meg, érvényesüljön csak az, ami vagy aki erősebb.
A nekünk dolgozó idő és a közte keletkező vákuum.
Ezt a teret valahogy ki kell tölteni, netán úgy, hogy mosolyogva fordulunk felé, vagy úgy nem fordulunk felé épp mert mindenből lehet valami újat tanulni. Szóval a csapkodás, kapkodás és a sehová nem vezető viselkedési formák helyett legyünk inkább fittek és korrektek magunkkal szemben azzal, hogy figyelmet fordítunk a külvilágra. Ez egy véget nem érő játszma, hisz nehéz eldönteni valós időben, hogy helyesen választunk, ha az összes idegpályánk terhelt. Számíthatunk a jóra, a jó, nekünk leginkább megfelelő megoldásra leginkább, viszont elborzadt arccal bizakodva igen-igen nehéz alázatosnak is látszani egyszerre.
Rezisztensek vagyunk tehát, önthető a forró lötty. Biztos van, ki emlékszik még a történelemkönyv középkori várharcaira. Nem vagyunk egyébként baktériumok, mi tehát csak legyünk ellenállók az élet sajátos nehézségével szemben.
Mindenkinek életcélja az, hogy amije van meg amit tud, ne azt kelljen odaadnia, hanem az ezekből származó lehetőségeket adhassa maximum. Ehhez kell egyfajta realitás és kimondható szépérzék, de semmi nem kőbe vésett, szóval ez a bátorságon múlhat egyedül, mert lehet hogy adott pillanatban épp azt az aspektusát nem látjuk a dolognak... Lehet, hogy nem látjuk ettől majd egy időre, de hát ha az ember valamit tud, azt tudja, tehát nem is szükséges az önellenőrzés mindig.
Eldőlhet az a kérges gondolkodás, hogy bizonyos helyzetekben csak egyazon féle formulák követhetők. Egy feltétel van csupán, hogy a megoldás legyen időszerű és helyes. Ne hagyjon tehát kívánnivalót maga után. Ez a profizmus, nem pedig személyes támadás. Biztosan érthető a dolog. A dologból az, hogy ez mennyire egykomponensű, tehát mennyire "mi" igenis rajtunk múlik. A "mi".
Több dolgot oldunk meg egyszerre, ha a tudásunkat tudjuk kamatoztatni, hogy az nem csak úgy van. Tehát, hogy képesek vagyunk kapcsolni az inputjainkat ezzel kapcsolatban valahová. Tehát az, hogy amit befogadunk, annak lesz is helye, jó helyre kerül. Folytonos önellenőrzés és hibás "hivatottságok" nélkül. Azzal együtt, hogy az érzés fontosabb az éteknél, és lesz is az.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: