Ezer éves a probléma: egy újabb eddig meglévő vonalka megszűnt

A nagy kérdés, hogy vajon miként okozhatunk magunknak felmérhetetlen károkat?! Ha nem követjük a normákat, szándékosan keresztbe teszünk saját magunknak és nem hallgatunk a jó szóra, nem hallgatjuk meg mások véleményét és egyáltalán, irtjuk a magunk körül mindenféle olyan dolgot, ami még akár kissé is emberivé tenne minket, és talán ezzel igazolhatná a tetteink súlyát. Valahol minden ember megéli ezt. Övék a döntés, és övék a hatalom, pénz. Mind ezt gondoljuk.

Sajnálatos módon, megfeledkezünk viszont arról, hogy ők is emberek, és nem minden esetben érdemelnek automatikusan leegyszerűsítést. Ha működik ez az automatizmus, akkor valószínűleg tele van a fejünk, és csináljunk inkább valami más, számunkra kézenfekvőbb, a kipihenéshez jobban megfelelő tevékenységet. A hatalommal visszaélni nagyon rossz dolog.
Még rosszabb, ha ezt tagadjuk, miközben visszaélünk vele, megint máskor meg úgy élni vissza vele, hogy azt észre sem vesszük, hogy aránytalanul súlyos kárt okozunk vele másoknak.

A legjobb, ha lezárjuk ezt a kört. Ezt pedig úgy tudjuk a legjobban, ha fogjuk szépen magunkat, és kipihenjük magunkat, foglalkozunk a saját igényeinkkel, újrarajzoljuk a kissé talán már elmosódott határokat és ép és egészséges, az egészségre törekvő, az egységességre hajló gondolkodásra törekszünk, ilyen életet élünk akkor is, amikor talán ez kissé kevésbé volna lehetséges.
Miként is lenne ez lehetséges. Hiszen mi már mindent megtettük, és az utolsókat rúgjuk ezzel az egésszel! Hát pont ez a lényeg... Ezért kell elkezdeni gondolkozni, újra felépíteni a saját világunkat, ismét megírni és megérni azokat a huszadjára már-már triviálisnak is tűnő határokat, melyeket az életünk minden egyes színterén, a gondolatok minden egyes síkján megrajzolunk, megteszünk.
Pont a rizikós és a veszélyes mondatok végére. Új sor az újrakezdéshez szükséges alapok lefektetéséhez! A kezdet kezdete önmagában csak annak nehéz, akié az a kezdet. Ez a jogok és a jogállamok, de még a diktatúrák, vagy a szavannákon sétáló zsákmány és ragadozó állatok együttélésének alapköve. A létezés joga! Nem kisebb és nem nagyobb dolog ennél, nem egy probléma legfőképpen a létezés!

Az, hogy ezt ki hogy teszi, saját döntés. Miként kivitelezi, azt hogy kívánja érvényre juttatni, a döntést megerősítő szavait, ígéreteit... Ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg problémás lehet a dolog gyakorlati kivitelezése. Vagy az elmélettel lehet a gond. Némiképp a figyelmetlenség is elképzelhető. Nem veszünk észre dolgokat.
Azt, hogy olyan mechanizmusok működése alatt és előtt igyekezünk az érvényességre, amelyek önmagában véve meddővé és jóformán olyankor önmagából kifordulttá teszik a törekvésünket.
A létezés útjában, ezeknek a dolgoknak a megléte egy hihetetlenül nagy gátat szab. Az ostobaság és az önzőség gátja, a velünk folytonosan kitolni akaró erőfeszítésé.
Lehetnek el-elmaradozó kötelességeink, de egyik sem állhat eközben a létjogosultságunk megszerzésére való törekvésünk útjába, annak az ésszerű indoklásnak a nyomán, miszerint ki a fene teljesítené azt a kötelességét mégis, ha a létezésre való jogosultsága jóformán megszűnt?!

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: