Az élet törvény, mégsem lehetünk aggályosak miatta, pláne nem ellenségei a létezésünk értelmének

Az élet magától nem hoz meglepetést, nem okoz fájdalmat, örömöt és bánatot sem. Mindannyiunk életében vannak ciklusok, melyeket jó, ha a helyén kezelünk. 

Egy megfelelő életforma megtalálása, nemcsak inspirálóan hat a saját bensőnkre, de egyben a maga természetességében segít felépíteni mindazt, amit szerettünk volna elérni. Mindenki ezt keresi célként, ha lehet bármi áron, mert ahelyett, hogy mások boldogságát szemlélnénk naphosszat, a saját élményeinktől feltöltődve éljük csak a magunkét.

Senki nem szólhat bele a másik életébe, nem változtathatja át a dolgokat a maga tetszése szerint, ha erre lehetősége nyílik, csak azért, mert ez nem jóérzés, sem nem embertársi felelősségtudat, ez egyszerűen egy fontoskodó, rögzült magatartás, melyet a legtöbben készen kapunk otthonról, a családból és az élet egyéb területeiről.
Ahogyan a féltékenység és a bűntudat tudnak együtt cifra helyzeteket teremteni, úgy a túlzó öröm, a szertelenség is tud rendkívül romboló hatással lenni a lélekre.
Döntsük el azt, hogy mindez megéri-e bizonyos előnyökért, legyen az akár anyagi, akár egyéb szempont.
   A választás a miénk, ezzel a tudattal, ha az életet ciklusaira bontjuk, ahol vannak fontosabb és kevésbé fontos periódusok, részek, máris kevesebbet adunk abból a világnak, ami a miénk és csakis a saját szellemünk terméke lehetne.
Erény vagy sem, bizonytalanság, bizalmatlanság, szűklátókörűség vagy sem, ez az az arányosság, amit ma elvárhatunk attól a közösségtől, amit társadalomnak nevezünk. Bizonyos időszakokban adódnak helyzetek, melyekben nem tudunk megfelelőképp helytállni, talán mert lehetséges, az egyszerűen nem a mi életutunk része, sem nem az amit keresnénk.

A világ változik, de nem kell foggal körömmel kapaszkodva minduntalan beléje oltunk a saját magunk gyengeségéből fakadó negatív érzésvilágunkat, csakis azért, hogy részesei, megmondói és tudói lehessünk.
Ez nem egy állomás, ahonnan továbblépünk, ez a mi magunk által létrehozott közös érdek, amit meg is menthetünk folyton, de élből sutba is vághatunk, ha a színét tapasztaljuk. Kössük meg a magunk kis kompromisszumait az élettel, hogy a jövő biztosított lehessen, de ne legyünk ezért utána az érdekeit csorbító ellenlábasai.
Az élet együtt jár a jó és a rossz dolgokkal egyaránt. Lehetünk ettől erősek, de elbizakodottak inkább ne, ha úgy látjuk, hogy az összes tapasztalatunk akként alakul, hogy szenvedésből bukdácsolásból szereztünk profitot.
A magunk kis mítosza, amit a mögöttünk hagyott élettel létrehoztunk pillanatok alatt lesz semmivé, ha már nem vagyunk hozzá elég kedvesek, nem szeretnénk látni az aranyát, szégyelljük, netán apróra váltva juttatunk belőle a külvilág felé.
Nem lehet eléggé sulykolni, hogy nem igaz az, hogy elvárható volna a nálunknál jobb helyzetben lévő emberek részéről, hogy magunkból bármit is feladva görcsösen érjünk el valami változást, ahogyan az sem, hogy nem is kell egy szabad világban ezzel törődnünk. Ez az a vadkapitalizmus, ahol rabszolgái vagyunk a pénznek, a haszonnak és még sok minden más tárgyi és szellemi dolognak, de semmiképp nem lehetünk rabjai a rendszernek, mert onnan pillanatok leforgása alatt a saját megérdemelt székünkbe huppanunk mindenféle előítélet, hasznosult erőfeszítés és az arányos elbánás lehetősége nélkül.

   Magunk ellen beszélünk, vagy épp annak ellenére, ez tulajdonképp mindegy is, mert ez a módszertan a társadalom egyik távolról sem hibás rendezőelve, aminek segítségével ököljog nélkül rázhatjuk le magunkról azokat a fölös terheket, melyeket nem biztos, hogy nekünk kellene cipelnünk. Ilyen az élet, az aranyszabálya egyben a legnagyobb pusztítója is lehet, és ha már nem találjuk kellő kritikai érzékkel sem mértékét, kevesebben lettünk éltetői, mint a kifosztói, nem látjuk értékét sem részben sem pedig egészében, akkor jószerével elgondolkozhatunk azon, vajon a mi értékrendünkben, vagy a külvilággal van-e nagyobb probléma, mert az is egy lépés a megfelelő irányba, ha már ezt felfedeztük, egyébként is mindez fényévekre van attól az állapottól, mikor mások fejében keressük a saját igazunkat, így lelve szertelenül némi önigazolást és lopva némi szimpátiát, egyébiránt időt, amit azok lehetőség szerint legszívesebben másra fordítanának.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: