Analizálás analízis

Soha ennyi jó gondolatot, és ekkora terveket nem dobtunk még ki a kukába, mégis volt idő, mikor a megvalósuló nagy vágyak sem vittek sehová.

Mindennek van iránya, természete, veleje. A központi dolog, a legkényesebb mindig a "lényeg". Ez a lényeg pedig a központi mag, ami végül is az értelmét jelenti a köré fonódó
cselekedeteinknek. Az összeset ez motiválja. Ettől indul be valahogy mégis az egész. Ettől működik és ettől lesz átlátásra egyáltalán érdemes az, amiért cselekszünk, azaz amiért az energiánkat végül is befektettük.
Nem elég jó, vagy nem egészen kerek, hiába az igyekezetünk?!
Ugyan, ez csak önámítás. Egyes dolgok pusztán azért nem működnek, mert nem érünk a végükre, nem sikerül végrehajtani azokat. Elvileg lehet újult erőt venni magunkon, ugyanis ahol nem tudunk ismételni, ott egy lehetőségünk volt, és az is sok. Ezért pedig aztán fanyar szájízzel szólva, tényleg érdemes keseregni.
A befektetett energia megtérülést hoz, de ha nem hoz, akkor sem dől össze a világ, amennyiben eléggé körültekintőek voltunk.
Ismerjük a kiutat, ami adott esetben tényleg csak annyi, hogy ez most nem működött, vagy működik.
Ha analizáljuk a dolgokat, akkor könnyen megoldást is találhatunk az egyébként tényleg égető kételyre, kétségre. Nincs rosszabb dolog, mint elveszíteni a gondolatainkat, a gondolatmenetet, pláne úgy, hogy azt hisszük, hogy biztonságban és egyedül vagyunk velük.
Ezek sok esetben magunknak szólnak, főleg mert ami belőlük következik, az segítséget nyújthat, hogy később, akár holnap, akár egy hét, de akár egy lépés, de a sok századik után következőnél felmerülő problémára, annak megoldása, de a megoldásnak legalább a kiindulópontja lehet. Amennyiben az utóbbiról van szó, akkor valljuk be, hogy jól eltaláltuk. Arra a problémára nincsen csak megoldás, amelyiknek nem ismerjük a lényegét, tehát az csak úgy "van", lebeg a szemünk előtt, és kész.
A problémák gondot okoznak, ezeken pedig talán a legkönnyebben kezdünk el gondolkozni. Mint a kés és a vaj. Vajon melyik mire jó... Ha nem tesszük, akkor nagyon valószínű, hogy menekülünk.
Magunk elől, mások elől, egy rosszul koordinált helyzetből, vagy éppen az elől. Mindegy, hogy ki is hibázott, jobbára ugyanis a bűnbakkeresés vagy egy nagyon tudományos szakmai tevékenység, inkább ténykedés, vagy a tényleges felelős megtalálásában érzett kudarcélményből fakadó múló cselekedet.
Ezek az igazán fölösleges dolgok. Ec-pec kimehetsz. A kiszámolósdi, ami fölösleges annak, aki hétköznapi és átlagos, de életbevágó annak, akinek telve van a cipője. Mindkettőből van az összes emberben egytől-egyig. A helyzet, amikor magabiztosak vagyunk és a helyzet, amikor azt sem tudjuk mi zajlik körülöttünk.
Van a látható és a nem látható világnak is egy bizonyos sorrendisége. Ez emberi, hisz az nem elvitatható, ahogyan a dolgokat felfogjuk. Alkotjuk a törvényeket és a szabályokat, a betartásukról pedig gondoskodunk.
Az alkotás és a betartatás ritkán találkozik, mert nem önazonosak. Nem hogy egymással, de ez a kettő még csak elvi szinten sem találkozik, mert ha igy volna, búcsút mondhatnánk az ideánknak, a kezdeti gondolatnak, a vezérfonálnak, de még az alapvetésünknek is. Megkérdőjelezhetnénk, ami ha jó helyre pottyan az első tavaszi esőcsepp, elég katasztrofális következményekkel járhat önmagunkra nézve.
Mondjuk ki. Kifejeződésre és érvényre juthat valamiképp az a lehetőség, hogy nem leszünk. Márpedig ilyet egy képmásra alkotott világban lehetetlen előidézni, gondolhatjuk olyan okkal, amiből az átlagosságunkat is származtatjuk.
Attól, hogy körülöttünk a világ átlagos, nekünk nem kell annak lennünk, sőt nem kell azzá válnunk. Mikor azzá váltunk, mi már régen a zsebünkbe csúsztattuk a saját problémánkat. Azt, amelyet meg szerettünk volna oldani.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: