A megfelelő szem a jó szem

Ritmikusan összehúzódik, majd ismét kitágul. Vajon mi lehet az? Szív, az erek, fancsalítva valami körforgást, például a nappal és az éjszaka váltakozását jelentheti? Közvetítve valami számukra közös nyugalmi pont, középpont felé a maga üzenetét?

A szív sem mindig dobog, ahogy az éjszaka is megvan a nappal nélkül.
A körforgás tehát nem kötelező érvényű, mégis törvényszerű, máshonnan nézve pedig szükségszerű.
Ahol ilyet felfedezünk, ott biztos valami érdekes dolog történhet, létezhet. Aki eléggé megbízik magában ahhoz, és vállal is némiképp felelősséget, nyugodtan belemozdulhat ezekbe a különleges helyzetekbe.
A megfigyeléshez, némi tudáshoz és ismeretanyag szerzéshez tapasztalatként legalább jó a passzív megfigyelés. Van egy csomó érték és közöttük az érzékeny kapcsolat, amit nem bontunk meg csak úgy.
A mintavételezés nem egyenlő a boncolással, de persze az utóbbi sem tűnik elvi szinten elítélendőnek.
Ki hogy gondolja, de a csendes vizsgálathoz, pont annyit kell magunkhoz venni, amennyi szükséges, nem pedig nyammogni és rágódni rajta valamiért, ameddig csak lehet kitolva az idősíkon mondjuk a végtelenig.
Emlékeket, egy darab húst, vagy most mit rakunk el egymásból, hogy ha az emlékezés egy tároló valami, és amint hozzáérünk, emlékezni fogunk arra, akiből a darabka húst kimetszettük?
Az a semminek beállított dolog, egy bizonyíték, egy totem úgymond, másolat az agyunk lenyomatairól, egy programkód, ahogyan ezek a nyomáspontok emlékezni fognak tudni, de nem csak emlékezést, hanem a pontos folyamatot visszaidézi képes. Ez a szín, szag, íz, ábra, érzés pontosan betölti, hogy is viselkedtünk korábban a már ismert helyzetben pontosan akkor. A félelem bizonyosan nem csak a futás eszköze, és nem is az odacsapásé. Érdemes tisztelni annyira, hogy a belőle eredő erőt a megfelelő helyre irányítjuk. Az eredeti helyére. Valószínűleg "valami jó", és végtére ép és érthető dolog fog kisülni belőle. A félelem tehát az ebben való bizonytalanság, és tartani a megérkezés helyén szerzendő bizonyosságtól. Elmondható, hogy van ez a hely, csak türelemmel ki kell várni az időt, míg előjön, és megtudhatjuk, hogy végtére is mit vettünk a nyakunkba.
Rossz az, aki rosszra gondol, vagy pont akkor és ezért nem ér rá odafigyelni. Nem ér rá figyelni, mert saját magával lett és van elfoglalva, vagyis csak a saját igazát hajtja és harcát igazolja, nem pedig válaszokat vár attól a picinyke érzékeny és félénk valamitől, amit eredetileg még olyan bőszen kérdezett.

Elképzelhető, hogy a többi mennyire "csak ráadás", mert nem az volt a lényeg. A körforgás tehát egy lemez, amit újra és újra fel kell rakni, hogy valaki meghallgassa, valami megtapasztalhassa a lényegét, mert mondjuk függőségi viszonyban áll vele.
Mint a bolygó mondjuk, ami hasonul, és ugyanúgy forog, mint a többi erre kényszerített égitest a nap környékén, de mindezt saját jól felfogott érdekéből és egyéni céljai miatt teszi.
Nem azért, mert parancsba kapta. Egy rosszkor lefuttatott program, képletesebben mondjuk állandóan éjszaka tortát enni, zárva lévő boltba elindulni borzasztó következményekkel járhat. Az, hogy értelmetlen volt a tettünk. Akkor meg miért is cselekedtünk? Minek?! Mert futott már egy másik program, és mi is csak gépek volnánk, de legalább emberek, akik vágynak az állandóságra?

Az majd megmondja azt is, hogy amire rámarkoltunk, hogyan is kéne elengedni, milyen sorrendben. A feledésbe merülő dolgok nem azt jelentik, hogy a végük elérkezett, hanem azt jelentik, hogy innen indulhatunk is tovább. Megtudtunk mindent róla, méghozzá a jó szemmel tekintve. El ne felejtsünk kikelni magunkból miatta, ha önálló életre kel, és táncolni kezd az orrunk előtt, és önállósodik a szemünk láttára. Ez egy értéknél már mondjuk beszédes is lehet. Erre mondják, hogy

"lába kél."

És elszalad.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: