A hazugság és a pszihológia

Bizonyos dolgok a teljesség ismerete nélkül hazugságnak látszanak. Amit az egyik ember így lát, azt a másik lehet amúgy, másképp látja. Honnan lehet tudni, hogy valóban hazugság az, amit látunk, vagy csak valami olyan befolyás, amit eddig nem ismertünk fel, nem voltunk tisztában a létezésével.

Vannak dolgok amik mellett senki nem megy el érzéketlenül. Másként viszont amit az egyik meglát, a másik nem biztos, hogy elsőre észlelni fogja. Az emberek különböznek... Elsőre legalábbis ezt lehetne mondani.
Ami egyik embert érzékenyen érint, az a másikat jóllehet hidegen hagyja. Ez pszichológia. Mondani szokták, hogy vannak érzékenyebb emberek és vannak olyanok, akik nem sértődnek meg szinte semmin sem. Azonban ez távolról sem igaz, mert lehet, hogy egy ellentétes "irányú" világban az érzékenyebbnek lenne több esélye, ott, ahol az ő irányultsága lenne kézenfekvőbb alternatíva azoknak, akik nem teljesen értik, miért is nehezebb számukra érvényesülni.

Sem az első sem a második mondhatni irány nem igaz, nem érdemes ebben az igazságot sem keresni, sem találni. Azok a szerencsések, akiknek volt részük például magániskolában és a klasszikus iskolarendszerben tanulni, könnyen tudhatják, felismerhetik ezt a nagyon is létező különbséget.

Foglalkozunk az apró-cseprő dolgainkkal, el vagyunk merülve a hétköznapi gondokban és nem vesszük észre mindig, ha a probléma, amivel hirtelen szembetalálkozunk innen ered. Mindkét félnek ugyanaz az igazsága, mégis elbeszélünk egymás mellett. Lehet, hogy az egyik már rég nem képes önmaga számára elfogadhatóan képviselni az saját igazát, míg a másik látszólag a lehető legegyszerűbb formulákkal képes hárítani a negatív hatásokat, de persze belül ettől azért még látszat nélkül tombolhat. A még jobb képletesség kedvéért, lehet egyik a világ egyik végén, a másik pedig a másikon, ha azt vesszük alapul, hogy minden mindennel összefügg és kapcsolatban áll (pillangó hatás), akkor ez egy igenis nagy probléma.
Vágyunk a tudásra, szeretnénk okosabbak és sikeresek lenni mindig, de a legtöbben gyakorlunk is némi önkritikát, de nem biztos, hogy jókor és jó helyen.
Ha magunkba nézünk, lehet, hogy ott bent a világét, és nem a saját problémánkat fogjuk találni, vagy épp ha kitekintünk a magunkból, lehet az is, hogy magunkra ismerünk azonnal "odakinn".
De lehet az is, hogy mikor mélyen magunkba nézünk, ott egy olyan dolgot találunk, amit valamiért rég elnyomtunk, de legalábbis megpróbáltunk feledni. Hogy a sort folytassam, a túlzott vájkálás a lelkünk bugyraiban sem a legkifizetődőbb.

Van tehát ez a valójában kétféle, de egy kis "modern" pszichológiával fűszerezve, négyféle lehetőség, aminek a középpontjában mintha valami olyasmi került volna, ami rejtőzködés nélkül, a maga puszta létezésével hozza elő ezt a hatást egyik és másik embertípusban egyaránt.

Vagyis ezzel mintha épp az a kapocs nem létezne ember és ember közt, ami elősegíti egymás és a dolgok megértését, holott a lehetőség megvan hozzá... Mondani szokás, ember embernek farkasa, néha félünk egymástól, néha pedig lenézően viselkedünk egymással tudatosan vagy sem, szándékosan vagy sem. Mindenféle kriminalisztikát kihagyva ebből, létezik az a rendező erő vallásban, a kultúra területein és máshol egyaránt, - igaz, lehet igencsak eltérő módon -, ami ezt a különbséget azonnal észreveteti, és ha ezt kezelni nem tudjuk azonnal, a megfelelő helyre fogunk jutni, ahol majd világossá válik, hogy honnan ered a meg nem értés, és ha lehet orvosolni tudjuk mi magunk.
   Ennek sikere függhet neveltetéstől, társadalmi helyzettől, tehát az összes korproblémától egyaránt, viszont érdemes minél előbb nekiállni, ha másnak nem, önmagunk felfedezésének, mert ahhoz sosem késő.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: