A harmónia a lélek fizikája, így az amplitúdó ami működteti

Vannak dolgok, amiket nem kérdezünk csak mondjuk, aztán vannak dolgok, amiket nem mondunk kérdezés nélkül. Na de mi van akkor, ha ez a kettő dolog összekeveredik a fejünkben és azt kezdjük el mondani, amit nem akartunk volna kérdezés után sem szívesen.

Ponyvaregény, két perccel később úgymond másodosztályú pornó (bocsánat). Ez következik, már ha nem akarjuk leleplezni magunkat mások előtt, márpedig az ember ezt igazán kellemetlen dolgok közepette "sokkal több", mint valószínű, hogy nehezen teszi meg. Nehezen teszi meg, mert ott a lehetőség kiváltani a kellemetlen élmény röpke pillanatát, ami rögtön egy spirális pályán kezdene lefelé mozogni, ha nem ütnénk azt gyorsan el valami épp kínálkozó lehetőséggel.
Ez szép, mondhatni gyönyörű is lehet. Ezek azok az igazán zengő szavak, melyek leplezik a bizonytalanságot, hitet adnak abban, hogy a kapcsolataink és abban a bizalom jelen van, mivel azok segítségével képesek voltunk átvenni az irányítást.
Van ennek viszont egy másik vetülete. Mi van akkor, ha az épp kínálkozó alkalom olyan, mint mondjuk a Halley-üstökös látótávolságba kerülése. Kisarkítva ez azt jelenteni, hogy egyedül képtelenek vagyunk megoldani a problémáinkat, akarat gyengék, következetlenek stb. vagyunk, tehát nem tudjuk vállalni a felelősséget megbízható módon még saját magunkért sem.
Ezzel a gondolattal nyugodtan nyakunkba vehetjük a világot, mert ki tudja, lehet valahol és valamikor társra találunk benne, megszületnek azok a párhuzamok is majd idővel, amik kiegyenlítik, szépen fokozatosan az erkölcsünkben keletkezett űrt, amit a következetlenség, az egy helyben állás hozott létre.
Persze ki tudja addig mennyi idő telik el, mondani szokás, mennyi víz folyik még le a Dunán, milyen traumák, csapások és egyáltalában szerencsétlenség éri a lelkünket, mert jóllehet külső szemmel alig látszik valami, de legbelül meglehet épp a világot jelentő "köcsög" porrá tört darabjait szedegetjük és próbáljuk meg megragasztani, ahelyett talán, hogy fagyipénzért vennénk egy újat, egy szebbet, vagy egy jobbat.
Ha csak jobbra nézünk folyamatosan, akkor balra nem látunk. Ha közben ismeretlen terepen megpróbáljuk kitalálni, hogy mi van bal oldalt, nem fog menni, inkább a fejünket fordítanánk oda. A viccen kívül, fájós nyakkal ez nehéz, ha nagyon, akkor jóérzéssel lehetetlen feladat, anélkül, hogy az egész testünket, valamiféle hülye társadalmi szabályoktól felajzottan torzult arckifejezésünkben élesen balra nem fordítanánk mások szeme láttára. Ezt azért is kevertem ide, mert szokás rögtön a röntgenre, a csontkovácshoz küldeni és tanácsolni azt is, aki lehet hogy csak "rosszul" fordította a fejét, és pillanatok alatt meggyógyulna, de neki akkor is az előtt kéne látnia, hogy mi történik ott, ezért az idegességtől ezt még nehezebben teszi meg, lehet, hogy épp újfent a saját maga kárára.

Rovatok:

Kategóriák:

Forrás: